Barbados-Miami-Los Angeles

Elérkezett hát a nagy pillanat. Réka összecsomagolt, kiporszívózta egykori lakhelyét és várta, hogy a taxi a reptérre vigye. Előtte persze még történtek bonyodalmak, nem is az OM lenne, ha nem így lenne. Maria és a gyerek hajnali 5-kor mentek a reptérre, és hát ugye illett felkelni elköszönni. Miután besuvasztottunk mindent a taxiba és elhajtottak, visszamentem pár órát még szunyókálni.

Az én taxim 12-kor jött, szerencsére a vámon minden rendben volt, így könnyedén kiengedtek a kikötőből. (tényleg Isteni közbeavatkozás, ugyanis nagyon rászállnak az emberre, ha hajóval jön, de repcsivel megy az országból...) A reptéren sikerült becsekkolnom mindkét bőröndöt (a túlsúgy ellenére is) és még volt időm utolsó barbadosi zsetonjaimat némi indiai kajára cserélni felszállás előtt. Még a levegőből tudtam egy pillantást vetni a hajóra, mielőtt a felhők közé értünk volna.

Az út sima volt, menet közben megnéztem a PS: I love you című remek filmet, mindenkinek ajánlom a figyelmébe! Az idő Miamiban langyos volt, a kora esti órához képest talán kissé hűvös, de nekem nem volt erre időm figyelni, siettem a bevándorlási hivatal kapujához. Persze, hogy 2x átirányítottak egy másik emberhez - de ennek inkább csak örültem, mert bíztam benne, hogy Isten a megfelelő emberhez vezet. Végre én kerültem sorra, mikor az őr odaszólt, hogy várjak, mert most jön a váltás. Hát jó, várok! Mögöttem egy pasi kissé idegesnek tűnt, közölte, hogy a gépe 15 perc múlva felszáll. Kanadai révén meglepődtem, hogy neki is át kell menni ezen a kapun, de amilyen rendes én vagyok, előrengedtem, amiért szerintem sokáig hálás lesz. Én meg azért, mert az őr, aki az én interjúmat csinálta, nem kérdezett semmit. Mutattam neki a meghívólevelet, erre bólintott, pecsételt és kiszólt, hogy "következő". Ennyi??? A múltkor akkora hűhót csaptak, most meg még annyit sem kérdezett a pasi, hogy meddig akarok itt maradni. Na mindegy! Hála Istennek, sikerült!

Volt még kb egy fél órám felszállásig, a váróból néztem a naplementét. Mit mondjak? Gyönyörű volt, ahogy az izzó vörös golyó lebukott a felszálló repülők mögött...

5 órával később pedig sikeresen landoltam Los Angelesben, Jan a reptéren várt, a csomagjaim is rendben megérkeztek, szóval teljes az öröm. Réka megérkezett Amerikába!

Az a Barbadosi Éjszaka...

Na igen... az utolsó hajóút, az utolsó kikötő, az utolsó éjszaka a Logos 2 fedélzetén... Nem mondom, a szívem kissé nehéz, ahogy arra gondolok, hamarosan elhagyom a hajót és mindent, ami vele jött.

De még utoljára egyszer élvezzük ki az estét!


Két barátom a hajóról összeházasodott, de a lagzira eddig nem került sor, mert mindannyian dolgoztunk ezerrel. Szerencsére Barbadoson volt 2 napunk, mikor a hajó zárva volt, így nekem sikerült becsomagolnom (hurrá hurrá!!!!), a többiek meg összedobták a bulit. Volt nagy vacsora, mindenki kiöltözött, torta meg köszöntők... ahogy lenni szokott. Az evés-ivás után félretoltuk az asztalokat és elkezdődött a tánc - Ceilidh, magyarul a híres skót tánc. Mindenki össze-vissza ugrál, és közben remekül szórakozik. :) Néhányan a táncolás végén összeálltunk egy kép erejéig.

A parti 11 után ért véget, de jópáran nem akartunk még aludni menni. Ekkor jött a "remek" ötlet, hogy menjük le a partra és ugorjunk a vízbe, csak úgy, ruhástól. A képek nagy részét cenzúrázni kellett, de azért remélem, átjön, hogy menniyre jól szórakoztunk! A kikötő a hátunk mögött található, gondolkoztunk rajta, hogy ússzunk-é haza, de valószínűleg csak nagyobb bajba keveredtünk volna, így hajnali 2 magasságában sósan, vizesen, fázósan hazaballagtunk. (balra: pózolás még szárazon, hirtelen hajhátracsapás, hogy repüljenek a vízcseppek, mindenki a vízben)

Ez már mindennek a teteje!!!!

A hajón nincs internet, viszont van egy kis szálló a közelben, ahol van vezetéknélküli internet kapcsolat és megengedték, hogy használjuk. Nem csak ezt, hanem még az emeleti uszodát is! Igazán aranyos tőlük!!!

Szóval most innen írok nektek. Mögöttem pedig a tenger látható. Tudom, tudom, húzzak el melegebb éghajlatokra... :)

Vacsora a parton

Romantikusan hangzik, ugye? A főnökség kitalálta, hogy egy vacsorával szúrják ki a szemünket.... óh, miket beszélek.... szóval egy vacsorával köszönik meg az eddigi kemény munkánkat, így néhány napja este egy kellemes tengerparti vendéglő felé autóztunk. Öltözzünk fel elegánsan - adták ki az ukászt, de mikor odaértünk, a főnökünk éppen strandgatyában kommandózott ki a habok közül, és csak úgy, csöpögősen meg minden lehuppant mellénk. Na, ennyit az eleganciáról. :)

Nem vagyok nagy hal párti, de úgy gondoltam, a nap fogása mégis csak jobban passzol a helyhez, mint egy snassz csirkecomb. Nagy bártan tehát bevállaltam egy nagy tál filézett delfint fokhagymásan! :) Na nyugi, nem kell kiakadni, nem delfin húst ettem, hanem egy olyan halat, aminek a feje egy delfinhez hasonlít, innen a ném. Mahi-Mahinak is hívják, de az nektek semmit sem mondana...

A nap épp lemenőben volt és hát muszáj volt egy naplementés-tengerpartos-Réka felöltözős képet csinálnom. :) Aztán vacsi után elmentünk sétálni a parton. Kár, hogy nem volt fürdőruhánk... Ekkor jött a nagy ötlet. Ugye sejtitek? Naná, minek a fürdőruha, ha elegánsan is be lehet ugrani? Csak hát ugye egyedül nem csinál hülyét magából az ember, ehhez kelle egy bűntárs is. Még szerencse, hogy Criss (dél-afrikai) a közelben volt. Nagy bátran megfogtuk egymás kezét (nehogy nyuszi módra kihátráljon a másik) és belerohantunk az éjszakába!

Íme:

Criss és én a vízből kiabáltunk ki a többieknek, hogy "gyáva nyuszik", közben azon gondolkoztunk, jó, jó, hogy most úszunk, de hogy jövünk majd ki? A vendéglőbe mégsem mehetünk be cuppogósan. Ekkor jöt kapóra, hogy Mark, a főnökünk ezt már eljátszotta elöttünk, és nagy kegyesen kölcsönadta a törülközőjét! Én hamar megszáradtam, a poén kedvéért meg nagyon megérte!

Nem tűntem el, csak...

Sziasztok!

Végre június van! Gondolom, örültök a melegnek, napsütésnek, amiből nekünk itt bőven kijutott eddig is hehe..

Igen, tudom, egy ideje nem jelentkeztem, ennek több oka volt / van...

Időrendben a következő történt, csak dióhéjban:

-úgy volt, hogy elhajózunk Antigua szigetéről, ezért az utolsó előtti napon elmentünk a beachre. Majd ha lesz időm, bepótolom, mert igazán király volt. Egy első osztályú magán szigetre mentünk egy kis hajóval, ahova csak vendégek mehetnek - a vendéglistán pedig előttem Paul McCartney, Madonna és Will Smith volt, utánunk pedig Robert De Niro és Celine Dion. Sajnos éppen senki híres nem tartózkodott a szigeten, mikor mi ott voltunk, talán ezért is sikerült ott töltenünk egy tökéletes napot. (a főszakács hívott meg minket, miután a hajón beszélgettünk vele.)

- az utolsó nap este a vezetőség elment vacsorázni, aminek a végén a főgépészünk, Dave megjegyezte, hogy milyen gyönyörű hajónk van! Néhány órával később a szobájában felesége mellett szúrni kezdett a szíve és néhány percen belül elhúnyt! Dave közel 40 éve szolgált velünk és valóban ő volt a hajó lelke. Mindenki szerette, ezért a hiányát még nagyon sokáig érezni fogjuk. (ez természetesen azt jelentette, hogy nem tudunk elhajózni másnap, papírmunka- hegyek, új főgépészre-várás, bizonytalanság...)

- a hajóút St Lucia szigetére rövid volt, eseménytelen. Viszont a gondok azonnal elkezdődtek, amint odaértünk. Ami ebből titeket is érint, az az, hogy a hajón ninc sinternet kapcsolat. Vagyis ez az oka annak, hogy teljesen eltűntem. Még szerencse, hogy 5 perc sétára a hajótól van egy szálloda, ahol van wireless internet kapcsolat, most is éppen innen írok.

Szóval zajlik az élet. Ja, a legfontosabbat nem is mondtam. Azért csak most jelentkezem, mert az utóbbi napokat repjegy kereséssel töltöttem. Végre megvan a jegyem: Június 11-én repülök Barbadosról! A dolog szépséghibája, hogy holnap mégsem hajózunk innen oda, ahogy a tervben volt... Szóval lehet drukkolni, hogy időben odaérjek, hogy még időben el tudjam hagyni az országot... :)

Nem unatkozom!