Ami kimaradt

Sziasztok!

Hááát, amit látjátok, pár hét kimaradt. Konkrétan az az időszak, amit Kaliforniában és itthon töltöttem...

De van ám jó hírem is. Újabb kalandok elébe nézek hamarosan! Norvégiába megyek augusztus 6-án, és ha minden jól megy, ott is fogok maradni egy jó darabig. Új kedvencemnek, Csányi Sándornak üzenem, hogy "bocs, majd legközelebb talán"... :)

És hogy ne legyen keveredés, íme az új blog címem, ahova terveim szerint 2 nyelven fogok publikálni - aztán majd meglátjuk, mi lesz a nagy elhatározásból hehe.

http://rekainnorway.blogspot.com/

Szabad ezt az új címet feljegyezni, mert ezt nem fogom már folytatni... MInt korábban is, most is megköszönöm, ha reagáltok rá. Na pá...

Barbados-Miami-Los Angeles

Elérkezett hát a nagy pillanat. Réka összecsomagolt, kiporszívózta egykori lakhelyét és várta, hogy a taxi a reptérre vigye. Előtte persze még történtek bonyodalmak, nem is az OM lenne, ha nem így lenne. Maria és a gyerek hajnali 5-kor mentek a reptérre, és hát ugye illett felkelni elköszönni. Miután besuvasztottunk mindent a taxiba és elhajtottak, visszamentem pár órát még szunyókálni.

Az én taxim 12-kor jött, szerencsére a vámon minden rendben volt, így könnyedén kiengedtek a kikötőből. (tényleg Isteni közbeavatkozás, ugyanis nagyon rászállnak az emberre, ha hajóval jön, de repcsivel megy az országból...) A reptéren sikerült becsekkolnom mindkét bőröndöt (a túlsúgy ellenére is) és még volt időm utolsó barbadosi zsetonjaimat némi indiai kajára cserélni felszállás előtt. Még a levegőből tudtam egy pillantást vetni a hajóra, mielőtt a felhők közé értünk volna.

Az út sima volt, menet közben megnéztem a PS: I love you című remek filmet, mindenkinek ajánlom a figyelmébe! Az idő Miamiban langyos volt, a kora esti órához képest talán kissé hűvös, de nekem nem volt erre időm figyelni, siettem a bevándorlási hivatal kapujához. Persze, hogy 2x átirányítottak egy másik emberhez - de ennek inkább csak örültem, mert bíztam benne, hogy Isten a megfelelő emberhez vezet. Végre én kerültem sorra, mikor az őr odaszólt, hogy várjak, mert most jön a váltás. Hát jó, várok! Mögöttem egy pasi kissé idegesnek tűnt, közölte, hogy a gépe 15 perc múlva felszáll. Kanadai révén meglepődtem, hogy neki is át kell menni ezen a kapun, de amilyen rendes én vagyok, előrengedtem, amiért szerintem sokáig hálás lesz. Én meg azért, mert az őr, aki az én interjúmat csinálta, nem kérdezett semmit. Mutattam neki a meghívólevelet, erre bólintott, pecsételt és kiszólt, hogy "következő". Ennyi??? A múltkor akkora hűhót csaptak, most meg még annyit sem kérdezett a pasi, hogy meddig akarok itt maradni. Na mindegy! Hála Istennek, sikerült!

Volt még kb egy fél órám felszállásig, a váróból néztem a naplementét. Mit mondjak? Gyönyörű volt, ahogy az izzó vörös golyó lebukott a felszálló repülők mögött...

5 órával később pedig sikeresen landoltam Los Angelesben, Jan a reptéren várt, a csomagjaim is rendben megérkeztek, szóval teljes az öröm. Réka megérkezett Amerikába!

Az a Barbadosi Éjszaka...

Na igen... az utolsó hajóút, az utolsó kikötő, az utolsó éjszaka a Logos 2 fedélzetén... Nem mondom, a szívem kissé nehéz, ahogy arra gondolok, hamarosan elhagyom a hajót és mindent, ami vele jött.

De még utoljára egyszer élvezzük ki az estét!


Két barátom a hajóról összeházasodott, de a lagzira eddig nem került sor, mert mindannyian dolgoztunk ezerrel. Szerencsére Barbadoson volt 2 napunk, mikor a hajó zárva volt, így nekem sikerült becsomagolnom (hurrá hurrá!!!!), a többiek meg összedobták a bulit. Volt nagy vacsora, mindenki kiöltözött, torta meg köszöntők... ahogy lenni szokott. Az evés-ivás után félretoltuk az asztalokat és elkezdődött a tánc - Ceilidh, magyarul a híres skót tánc. Mindenki össze-vissza ugrál, és közben remekül szórakozik. :) Néhányan a táncolás végén összeálltunk egy kép erejéig.

A parti 11 után ért véget, de jópáran nem akartunk még aludni menni. Ekkor jött a "remek" ötlet, hogy menjük le a partra és ugorjunk a vízbe, csak úgy, ruhástól. A képek nagy részét cenzúrázni kellett, de azért remélem, átjön, hogy menniyre jól szórakoztunk! A kikötő a hátunk mögött található, gondolkoztunk rajta, hogy ússzunk-é haza, de valószínűleg csak nagyobb bajba keveredtünk volna, így hajnali 2 magasságában sósan, vizesen, fázósan hazaballagtunk. (balra: pózolás még szárazon, hirtelen hajhátracsapás, hogy repüljenek a vízcseppek, mindenki a vízben)

Ez már mindennek a teteje!!!!

A hajón nincs internet, viszont van egy kis szálló a közelben, ahol van vezetéknélküli internet kapcsolat és megengedték, hogy használjuk. Nem csak ezt, hanem még az emeleti uszodát is! Igazán aranyos tőlük!!!

Szóval most innen írok nektek. Mögöttem pedig a tenger látható. Tudom, tudom, húzzak el melegebb éghajlatokra... :)

Vacsora a parton

Romantikusan hangzik, ugye? A főnökség kitalálta, hogy egy vacsorával szúrják ki a szemünket.... óh, miket beszélek.... szóval egy vacsorával köszönik meg az eddigi kemény munkánkat, így néhány napja este egy kellemes tengerparti vendéglő felé autóztunk. Öltözzünk fel elegánsan - adták ki az ukászt, de mikor odaértünk, a főnökünk éppen strandgatyában kommandózott ki a habok közül, és csak úgy, csöpögősen meg minden lehuppant mellénk. Na, ennyit az eleganciáról. :)

Nem vagyok nagy hal párti, de úgy gondoltam, a nap fogása mégis csak jobban passzol a helyhez, mint egy snassz csirkecomb. Nagy bártan tehát bevállaltam egy nagy tál filézett delfint fokhagymásan! :) Na nyugi, nem kell kiakadni, nem delfin húst ettem, hanem egy olyan halat, aminek a feje egy delfinhez hasonlít, innen a ném. Mahi-Mahinak is hívják, de az nektek semmit sem mondana...

A nap épp lemenőben volt és hát muszáj volt egy naplementés-tengerpartos-Réka felöltözős képet csinálnom. :) Aztán vacsi után elmentünk sétálni a parton. Kár, hogy nem volt fürdőruhánk... Ekkor jött a nagy ötlet. Ugye sejtitek? Naná, minek a fürdőruha, ha elegánsan is be lehet ugrani? Csak hát ugye egyedül nem csinál hülyét magából az ember, ehhez kelle egy bűntárs is. Még szerencse, hogy Criss (dél-afrikai) a közelben volt. Nagy bátran megfogtuk egymás kezét (nehogy nyuszi módra kihátráljon a másik) és belerohantunk az éjszakába!

Íme:

Criss és én a vízből kiabáltunk ki a többieknek, hogy "gyáva nyuszik", közben azon gondolkoztunk, jó, jó, hogy most úszunk, de hogy jövünk majd ki? A vendéglőbe mégsem mehetünk be cuppogósan. Ekkor jöt kapóra, hogy Mark, a főnökünk ezt már eljátszotta elöttünk, és nagy kegyesen kölcsönadta a törülközőjét! Én hamar megszáradtam, a poén kedvéért meg nagyon megérte!

Nem tűntem el, csak...

Sziasztok!

Végre június van! Gondolom, örültök a melegnek, napsütésnek, amiből nekünk itt bőven kijutott eddig is hehe..

Igen, tudom, egy ideje nem jelentkeztem, ennek több oka volt / van...

Időrendben a következő történt, csak dióhéjban:

-úgy volt, hogy elhajózunk Antigua szigetéről, ezért az utolsó előtti napon elmentünk a beachre. Majd ha lesz időm, bepótolom, mert igazán király volt. Egy első osztályú magán szigetre mentünk egy kis hajóval, ahova csak vendégek mehetnek - a vendéglistán pedig előttem Paul McCartney, Madonna és Will Smith volt, utánunk pedig Robert De Niro és Celine Dion. Sajnos éppen senki híres nem tartózkodott a szigeten, mikor mi ott voltunk, talán ezért is sikerült ott töltenünk egy tökéletes napot. (a főszakács hívott meg minket, miután a hajón beszélgettünk vele.)

- az utolsó nap este a vezetőség elment vacsorázni, aminek a végén a főgépészünk, Dave megjegyezte, hogy milyen gyönyörű hajónk van! Néhány órával később a szobájában felesége mellett szúrni kezdett a szíve és néhány percen belül elhúnyt! Dave közel 40 éve szolgált velünk és valóban ő volt a hajó lelke. Mindenki szerette, ezért a hiányát még nagyon sokáig érezni fogjuk. (ez természetesen azt jelentette, hogy nem tudunk elhajózni másnap, papírmunka- hegyek, új főgépészre-várás, bizonytalanság...)

- a hajóút St Lucia szigetére rövid volt, eseménytelen. Viszont a gondok azonnal elkezdődtek, amint odaértünk. Ami ebből titeket is érint, az az, hogy a hajón ninc sinternet kapcsolat. Vagyis ez az oka annak, hogy teljesen eltűntem. Még szerencse, hogy 5 perc sétára a hajótól van egy szálloda, ahol van wireless internet kapcsolat, most is éppen innen írok.

Szóval zajlik az élet. Ja, a legfontosabbat nem is mondtam. Azért csak most jelentkezem, mert az utóbbi napokat repjegy kereséssel töltöttem. Végre megvan a jegyem: Június 11-én repülök Barbadosról! A dolog szépséghibája, hogy holnap mégsem hajózunk innen oda, ahogy a tervben volt... Szóval lehet drukkolni, hogy időben odaérjek, hogy még időben el tudjam hagyni az országot... :)

Nem unatkozom!

Hírességek házatáján Antigua szigetén

FIGYELMEZTETÉS! CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! KOMOLYAN MONDOM!
HA NEM VAGY IGAZ BARÁT, INKÁBB NE NÉZD MEG,
MERT UTÁNA NAGYON FOGSZ UTÁLNI!

Szombaton szabad voltam. Maria pár napja megismerkedett egy francia szakáccsal, aki meghívta egy privát szigetre, ő meg elhívott engem is. Mikor odaértünk, Philip egy elektromos autóval jött értünk, körbeautóztunk a kis szigeten, és egyik ámulatból estünk a másikba. Az egész sziget valakinek a tulajdonában van, és igen tetszetős kis házikókat húzott fel rajta, természetesen mindegyiket egy zárt tengerparti részen. A házak bérelhetőek. Laza 25 ezer dollárért akár már egy éjszakát el is lehet itt tölteni...

Megkérdeztem, mégis kik szokták kibérelni a házakat? Most éppen Madonna, Paul McCartney, Will Smith, jövő héten Robert de Niro, Celine Dion, a Google nagyfőnöke... OK, meg vagyok győzve! Kérek engedélyt az államat a homokban megkeresni.
Mondjuk meg tudom érteni, miért jönnek ide, fotósok nem jöhetnek a szigetre, a személyzet diszkrét, a kiszolgálás tökéletes, apart gyönyörű - mint például ezen a képen.

Mariával és a gyerekekkel elmentünk felfedezni a szigetünket, egy hosszú földnyelven apálykor egész messze el lehet sétálni. Útközben pedig érdekes dolgokra bukkan az ember, mint pl erre a tengericsillagra.

A víz zöldes, az ég tiszta, a homok fehér, a pálmafák zöldek, rajta a kókuszdió sárga, sehol senki a parton rajtunk kívül... Nehéz az élet... :) Na jó, nem fárasztalak titeket tovább, íme még néhány kép:
Ja, amúgy ez egy pelikán a képen, bár olyan gyorsak voltak, hogy nem nagyon sikerült jó képet csinálnom róluk.

Ami viszont még ennél is jobb volt, azok a cápák. Kb 40-50 centi hosszú gyerek cápák úszkáltak körülöttünk, és szerencsére ők jobban féltek tőlünk, mint mi tőlük, ezért néha közént tévedtek, de azonnal el is húztak onnan. Nagy bátran vittem a fényképezőmet, hogy lefotózom őket, de mindig gyorsabbak voltak nálam, így csak a partot tudtam lefotózni nektek...

És hogy a nap tökéletes legyen, belehuppantam egy függőágyba egy kis délutáni szunyókálásra. Remélem, látszik a képen az 5 csillag - csak nektek bányásztam ki őket a vízből. Most legalább meggyőződhettetek róla, hogy ez egy 5 csillagos hely. :)

A naplementét egy vízágyból néztem végig - na nem olyan ágy, amiben víz van, hanem olyan víz, amiben egy ágy van. :)

Ételosztás Antiguán

Az egyik helyi minisztériumnak igen különös neve van: ministry of social transformation, vagyis a Szociális Átalakítás Minisztériuma - azt hiszem, otthon is elkélne egy hasonló iroda, na de ne politizáljunk! Lényeg, hogy ők minden szerdán kimennek egy központi helyre, ahol ételt osztanak a szegényeknek. Múlt héten egy kisebb csapattal a hajóról én is ellátogattam hozzájuk, különösen, mivel a helyi TV is kivonult.

A srácok a konyhában készítettek szendvicseket, azokat vittük ezekben a fehér zacsikban. Alighogy kiértünk a kapun, egy jólöltözött nő mobillal a kezében megkérdezte, hova visszük a könyveket. Mondtam, hogy ezek nem könyvek, hanem étel. Erre közölte, hogy éhes, adjak neki egyet. Mondtam, ha éhes, menjen, és vegyen magának, ezt azoknak készítettük, akiknek nincs rá pénzük. Válasz helyett odalépett hozzám és ki akart venni egy szenyát a zacskóból. - Nincs nálam pénz és éhes vagyok. Adj egyet! Na, erre bedurrantam, és elsétáltam tőle, a vállam felett hátravetve csak annyit tettem hozzá: nekem te nem tűnsz sem éhesnek (lássuk be, elég nagy darab volt a néni) sem rászorulónak! - azzal elhúztam onnan.

Kiértünk a térre, ahol a minisztériumi dolgozók már ellkeztek kipakolni, én meg beálltam segíteni közéjük. A többiek is körbejártak, osztották a szendvicseket meg beszélgettek az emberekkel. Az egyik lány hozta a gitárját és zenélt, amíg egy rasztabácsi fel nem bukkant a dobjával. Viszont sikerült egy igen jó pillanatban megörökíteni őt! :)

Kérdeztem, hogy éhes-e, mondta, hogy nem ezért jött ide, hanem a társaság miatt. Hiába, ezek a Kribi emberek igazán társaság kedvelők. :) Beszélgettem vele egy kicsit, bár az akcentusa miatt nem sokat értettem belőle. Egy mondatot biztosan jól értettem, mikor mondta, hogy ő most akkor rágyújt, ha nem baj. Mire? - akartam feltenni a hülye kérdést, de addigra már elő is vette a házilag sodort marihuanás cigit. Öööööööööööööööööööö. Erre nehéz mit mondani. :) A végén adtam neki is egy dobozban kaját meg egy keresztény könyvet. És hogy mindezt elhiggyétek nekem... íme a bizonyíték:

Antigua szigetén

(egy átlagos naplemente a kikötőből)

Ismét egy új országba érkeztünk. Ezúttal a név Antigua és Barbuda - egy kicsi meg egy még kisebb szigetről van szó, amelyeket még számtalan annál is kisebb sziget vesz körül. :)



A hivatalos megnyitóra ezúttal a királynőt megtestesítő néni is eljött, aki még a helyi elnöknél is magasabb beosztásban van. Ez a kép akkor készült; Maria és én az egyik fedélzeten állunk éppen.

Csoportkép

Réka középen! No comment... :)


Ez meg a könyvesboltos csapat - hehe, ezen is rajta vagyok :)

Sushi parti éjfélkor

(Jobbról Maria, Flo, Philip a brit főszakács, Herbert és én)

Végre volt egy kis szabadidőnk, a munkát kb 11-kor fejeztük be. Addigra Herbert letette a gyerekeket aludni, Maria (a felesége) meg én elkezdtük felvágni a halat a vacsorához. A titka, hogy megfelelő alapanyagok legyenek. Halat ugye szeretünk, Maria vett egy uborkát, a wasabit meg az alga lapocskákat pedig még otthonról hozták. Már csak néhány éles kést kellett keresünk - komolyan mondom, ez volt a legnagyobb kihívás!

Első lépésben felszeleteltem a halat meg az uborkát, Maria pedig megfőzte a rizst, majd az egészet a zöld alga (vagy mi ez magyarul? sea-weed) lapokra helyeztük, felgyönyöltük, karikákra vágtuk, és voilá; kész a sushi. Kis tálkákba szójaszószt öntöttünk, és már készen is volt az exkluzív vacsora - éjfélkor!

Az igazi kaland csak most következik. Pálcikákkal kell enni, ami nekem mondjuk nem probléma, de Flo igencsak megküzdött minden egyes falattal. :)

Szóval a sushi evés helyes lépései:

1. pálcikával megfogsz egy cikket
2. belemártod a zöld wasabi szószba
3. beletunkolod a fekete szójaszószba
4. bekapod és
5. ZÁRVA TARTOD A SZÁDAT, nem veszel levegőt, míg a wasabi el nem kezd dolgozni a szádban! És hidd el, elkezd! Ha kinyitod a szádat, vagy levegőt veszel az orrodon át, tönkreteszed az élényt. Mi megküzdöttünk az erős fűszerrel. Íme:



Jelentem, túléltük! :)
Baromi jól szórakoztunk és a kaja is finom volt! Kell ennél több? :)

Ho-ho-ho Réka

A hajószás egyik előnye, hogy folyton tengerközelben vagyok. :) És ha már így alakult, akkor érdemes a horgászbotot is kézbe kapni. Egyik este miután végeztünk a munkával fél 11 körül, úgy gondoltuk, itt az ideje egy kis horgászatnak. Még messzire sem kellett menni, csak a hajó mellé. Halak pedig vannak itt bőven. Még ha a fajtát nem is ismerem...

TA-DA! A nagy fogás első felvonása.

Florian (német) és én bevittük a halakat a konyhába, és hajnali 1 magasságában elkeztük kifilézni, hogy majd a holnapi sushi partira legyen mit enni - ugyanis Herbert (norvég) felajánlotta, hogy csinál sushit, ha én fogok halat. Nosza, velem aztán lehet üzletelni! Többen persze kiakadtak a véres halak látványától. Nekem csupán annyi gondom volt, hogy miután felvágtam a halat, a kezem tök büdös volt, és nem tudtam képeket csinálni anélkül, hogy a kamerám ne legyen hal-szagú. :(

Na de semmi gond, lépjünk tovább. Másnap éjjel ismét kint ültünk a hajó mellett zsinórral a vízben. A horgászatnak híre ment és többen csatlakoztak hozzánk. (a képen Flo és Herbert pózol egy sikeres fogás után)

Börtönből a templomba a városon át

St. Kitts igazán nem nagy sziget, így a mindenki-ismer mindenkit elmélet még inkább igaz rájuk. Egyik délután néhány barátommal felvettük a szokásos világoskék Logos-os pólót és a túristák között szépen ellavíroztunk a város főutcáján a börtönig. DÉléelőtt még kint ültem a sziklákon, néztem a kishajót és a nagyhajót egymás mellett.

A lehetőség váratlanul jött, de örültünk neki. Ez kivételesen egy férfi börtön volt, ahol azért tartanak 1-2 női eítéltet is. Értitek ezt? Sajnos képeket nem tudtam csinálni, pedig igazán érdemes lett volna! Ez volt az első olyan börtön ebben a régióban, ahova nem szeretnél bekerülni. A többivel ellentétben itt tényleg a földön aludtak a rabok, koszos volt, az őrök nem egyszer fejbevágták a hangoskodókat. Itt nem dívik a "Kedves Bűnöző úr, megkérném, hogy maradjon csendben" - stílus, ami otthon jellemző.

De hogy azért képeket is lássatok, íme néhány életkép, amit a börtönbe menet csináltam. Az emberek kint ülnek az utcákon, nincs túl nagy kosz, bár a szennyvíz a járdaszegély mellett folyik, szóval szagok azért vannak.

Vasárnap egy helyi gyülekezetbe látogattunk el, szerenécsre nem egy helyi lelkész prédikált, hanem egy barátunk a hajóról, így élvezhető volt. Ahelyiek 3 órán át üvölteenek a mikrofonba és a hangfalak mindig az első sorra vannak irányítva - ahol a vendégek (értsd: ÉN) ülnek. :(

Iroda, vulkán, tömegoszlatás - mindezt egy nap

St Kitts a hely neve, vagy ahogy sok helyi térkép jelöli: St Christopher. Ez egy kedves kis sziget kedves emberekkel, egy-két hajdan aktív vulkánnal a hajó körül. Alighogy megérkeztünk, beálltunk "munka-módba", vagyis a tömeg kezdett kígyózni a kikötő bejárata előtt. Számomra a nap az irodában kezdődik, majd ebéd után szabad vagyok este hatig, majd vacsora utántól zárásig a könyvesboltban segítek. Ez a nap sem indult másként. Kilenctől ültem a monitor előtt és kivételesen nem sok dolgom volt. Egy holland srác elsétált az irodám előtt, beköszönt és mellesleg megkérdezte, nincs-é kedvem felmászni a vulkánra, merthogy ők oda indulnak. Már hogy ne lenne! - válaszoltam, hiszen megérkezésünk óta szemeztem a hegyekkel. Ez az egyik hátránya, ha az ember sokat hajózik - megszokod a kék szint. Ezért volt a hegyek zöldje olyan csábító kezdettől fogva. Az egyetlen bökkentő az volt, hogy dolgoznom kellett.

Tíz óra körül ismét belebotlottam a srácba, még mindig nem mentek el. Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem a főnökömet, esetleg csúsztathatnék-e 2 órát, hogy elmenjek mászni. Teljes döbbenetemre beleegyezett, és én már rohantam is a srácok után. Hátizsák, kamera, napozókrém, sportcipő, némi víz, napszemüveg, pár zseton a taxira. Nem vittem túlzásba a készülődést! :)

A taxi körbeautózott felünk a fél szigeten, merthogy az egyetlen ösvény a vulkánra a sziget másik oldaláról vezet fel. Igen szép tengerparti részeket láttunk, míg végre megérkeztünk a lepukkant kis faluba a parton. Onnan felnéztünk a vulkánra: laza 4000 láb választott el minket (merthogy szó szerint a tengerszinten álltunk), de mi az barátok között? :)
Persze, hogy a legrosszabb időpontban, dél körül kezdtünk neki a "sétának". És nem a srácok lennének, ha valamelyik is hozott volna napozókrémet magával. És még mondják, hogy nnők nélkül tudnának létezni... :) Szóval mászni kezdtünk, 5 sportos srác, meg én. El lehet képzelni... Amúgy sem voltam edzsésben, de 5 hosszúlábú sportautóval nem nagyon bírtam a tempót. Mászás közben 2 dolog járt az agyamban: 1. meghalok 2. ha nem itt, akkor majd ha visszaérünk a hajóra (HA visszaérünk), ugyanis este hattól dolgoznom kellett! Mászás közben találkoztunk helyiekkel, akik közölték, hogy esélyünk nincs felmészni a csúcsra, ugyanis az idő rossz és kb 4 órás masszív mászással érhető csak el szép időben. Vagyis teljesen esélytelen, hogy hatra visszaérjünk. Többször szóltam a srácoknak, hogy én visszafordulnék, mert nem akartam őket lelassítani meg bűntudatom is volt, hogy nem fogok visszaérni időre. Ők persze hallani sem akartak róla! A tempón nem lassítottak, de gyakrabban megálltunk pihenni, és a hátizsákomat is átvették, szóval igazán rendesek voltak. Ugye megértitek, hogy nincsenek képek a mászásról, az még inkább lelassított volna minket...

Íme a srácok. A fenti képen már a csúcson vagyunk, kezem, lábam, ruhám teljesen sáros - merthogy közben az eső is szakadt. Még szerencse, hogy az esőerdőben mászunk, vagyis az ágak annyira sűrűek, hogy az esőből csak pár csepp ér el minket. A krátert felhők borították, de egy rövid időre kitűnt, így sikerült egy pár képet csinálnom róla. Igazán szép volt!

A rögtönzött ebéd után páran lemásztak a kráterbe. Én úgy éreztem, elértem a saját határaimat, és inkább fent maradtam élvezni a kilátást. Alisdair (bal szélső) is maradt és ketten kommandóztunk kicsit a fák között, míg a többiek kötelekkel a derekuk körül másztak le a kráter aljába. Az eső eleredt és egy óvatlan pillanatban Alisdair megcsúszott. Én csak annyit láttam, hogy hirtelen a perem szélére lökött engem, és nem voltam biztos benne, hogy magamhoz húzzam át vagy inkább lökjem el magamtól és mentsem magam! Húzós egy pillanat volt, az biztos! Hál Istennek megúsztuk esés nélkül, de utána percekig csak ültünk a sárban és próbáltuk felfogni, mi történt. Igen közel kerültünk mindketten egy végzetes eséshez, és egy ilyen felettt még én sem tudok csak úgy átsiklani...

4 óra magasságában értek vissza a fiúk a kráterből, vagyis a helyiek tévedtek, mi sokktal jobb időt futottunk, hiszen 2,5 óra alatt felértünk. Az út lefelé már sokkal gyorsabb és könnyebb volt, így volt időm fotózni is. Alább egy hatalmas fát láttok hatalmas gyökerekkel, színes gyökereket egy másik fa alatt meg egyéb szépségeket.



A túra végén megéheztünk, ezért a mellettünk elterülő cukornádültetvény néhány növényét megkóstoltuk. Igen finom, csak a trükköt kell tudni. Nem szabad rágni, csak kiszívni az édes nedveket. :) Különben köpködheted a darabokat, mint a szivarnál.

A visszaútra sikerült egycsípnünk egy buszt. A probléma csak az volt, hogy nem visszafelé vitt minket, hanem az ellenkező irányba kezdte el megkerülni a szigetet, így az út kicsivel tovább tartott. de csodák csodájára, hat után 10 perccel sárosan, "szagosan", szakadt és vizes ruhákban, de beestem a munkahelyemre, és a kíváncsi tekinteteket elkerülve dolgoztam éjfélig. Tömeg pedig volt, nem is kicsi! Hossssssssssszú egy nap volt, de NAGYON megérte. Ahogy Bon Jovi énekli: I will sleep when I am dead! (majd alszom, ha már meghaltam!)