Ami a háromszögön túl van...

A Bermuda háromszög fiaskóját mindannyian ismerjük, és bevallom, sokat poénkodtunk ezen. Hála Istennek, semmi gond nem történt útközben, nem tűntünk el (bocs tesó, de így a szoba marad az enyém!).

Február 20-án végre megérkeztünk a Bermudákra. Egyelőre szép helynek látszik. Mivel nincs szezon, a városban nem látni túl sok túristát, ami nem is gond!

Tegnap volt a hivatalos megnyitó, és bármennyire is harcoltam ellene, végül a tisztek rámerőltették az egyenruhát. Persze az csak engem zavart, hogy a nadrág hatalmas volt rám és eleve férfiakra szabták. Jan, egy amcsi lány poénból fodrokat varrt a váll-lapomra, hogy egy kicsit lányosabb legyek, de ezek a srácok olyan unalmasak, levetették velem. :(

A mai napom kissé hosszú volt. Kezdődött azzal, hogy a tegnapi nap is hosszú volt és tartalmas, vagyis éjjel nem sokat aludtam. Reggel szólt a helyi összekötő, hogy egy TV stáb jön 11-re, és szeretnének mindenütt forgatni (ami azt jelenti, hogy egyrészt hosszú lesz a munka, másrészt pedig elő kell készítenem a terepet mindenhol, ahova menni akarnak). Persze a kapitánynak szóltam először, hogy öltözzön fel a szép fehér egyenruhájába. Reggel 9 és 11 között szinte megállás nélkül rohantam fel s alá a hajón. Az első tisztnek váratlanul el kell utaznia holnap, vagyis 1 napunk van, hogy mindent befejezzen, átadjon nekem, felkészítsen a feladatokra. Nem pánikolok túlságosan ám! :)
11 után szólt valaki, hogy megérkezett egy új házaspár, akiknek el kell intéznem a papírjaikat, engedélyeket meg mindent, ami a csatlakozással jár. Én csak néztem a lányra, aki csak visszamosolygott, hogy "ő sem tudja, kik ezek, honnan jöttek, mi a nevük, mit akarnak". Semmi gond, rugalmas vagyok - épphogy elkeztem volna intézni a dolgaikat, kerestek a hangosbeszélőn, hogy itt egy riporter. Elküldtem a párt, hogy addig olvassák el a kötelező olvasmányokat, aztán majd folytatom a biztonsági előadással. A riportert már megismertem, mert tegnap is volt itt képeket készíteni. Most "csak" a kapitányról akart egy fotót csinálni, még szerencse, hogy korábban megkértem, vegye fel a díszegyenruhát. A fotó után lekísértem a fotóst a partra, én meg felmentem a hajó orrába. "wáó, Titanik. Lefotózhatlak úgy?" :) Hiába, minden fotós azt hiszi, hogy ő gondolt először erre. Sebaj, persze, szívesen eljátszom a híres jelenetet. Alább láthatjátok a képet, amit készített rólam. Most csak azért drukkolok, hogy a holnapi számban a kapitány képét találjam, ne az enyémet ezzel a felirattal "az őrült nő Rose-nak képzelte magát".


Na de vissza a témához. Ebédidő volt, ezért levágtattam gyorsan az étkezőbe. Menet közben beleakadtam valamibe, és hallottam, hogy elszakadt a ruhám valahol, de hol??? Az ételt kb 3 percig tudtam élvezni, mert újabb emberek találtak meg SÜRGŐS feladatokkal. Mire sikerült mindent elintéznem, fél 3 lett. Éppen úton voltam a szobám felé, hogy átöltözzem, mikor csöngettek értem. Megérkezett a 11 órás TVs stáb. Hiába, a Bermuda-idő legalább olyan laza, mint a spanyol! A stáb egy darab riporter / operatőrből állt, aki nagyon kedves volt, és határozatlan. Elindultunk a parancsnoki hídra, hogy interjút készíthessen a kapitánnyal, aki persze közben megunta az egyenruhát és átöltözött. Rövid úton meggyőztem, hogy változzon vissza kapitánnyá... Az interjú elég érdekesre sikeredett, és én próbáltam menteni a menthetőt, így átvittem a könyvesboltba. A menedzser szerencsére angol volt és beszélt is angolul (a kapitánnyal ellentétben). A riporter helyieket is meg akart szólaltatni, ami nekem ugye mindig nagy fejtörést okoz, mert hát ki tudja, mit fog az illető mondani. Egy idős néni ült egy széken, olvasgatott. Megkérdeztem, szeretne-e a TV-ben szerpelni. Kedvesen közölte, hogy inkább egy helyit kérdezzek meg (vagyis nem fehérbőrűt), mert ők sokkal hitelesebben tudnak nyilatkozni. Még adott pár jó tanácsot, amiért komolyan hálás voltam neki. Megkörnyékeztem tehát egy fekete lányt, akit nem kellett sokáig győzködni, hogy álljon a kamera elé. A riport jól sikerült, én meg hálából ajándékba adtam neki a könyveket, amik a kosarában voltak.

A riporter már elköszönőben volt, mikor megkérdezte, hogy keresztények vagyunk-e. Nos, ez egy trükkös kérdés (főleg ha riporter kérdezi) és én megtanultam még a Doulos-on, hogy óvatosan válaszoljak erre a kérdésre. "Igen, az vagyok. Sőt, itt mindenki az!" (Ok, ennyit az óvatosságról...) Hála Istennek, a koma is keresztény volt, így elkezdtünk beszélgetni. Éppen válaszoltam volna, mikor a semmiből feltűnt egy mikrofonos kolléga, hogy "ő most interjút akar készíteni velem". Sajnos így a másik riporterrel a beszélgetést abba kellett hagynom, elköszönni, és az új riporterre mosolyogni. Még az első mondat sem hangzott el, hirtelen letette az ezüst színű kiskoffert, és elszaladt kicserélni az elemet a kamerában. Én meg vártam türelmesen...

Fél órát vártam rá, de csak nem jött vissza. aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy parázós alkat, de néhány éve a bombát a Doulosra hasonló módszerrel csempészték fel... Az elsőtiszt a 88-as merényletkor ugyanaz a személy volt, aki most is a hajón van. Külön szabályzatunk van a felügyelet nélkül hagyott csomagokra, így elindultam megkeresni az első tisztet. Steve megnyugtatott, hogy ha a koma nem jön vissza, legfeljebb megtarthatom a kamerát (ugyanis az volt a bőröndben.) :) Egy óra múlva már zsongott a fejem, így lementem a hajó melletti kis gyepre levegőzni. Steve kiabált utánam, hogy menjek vissza azonnal. A kollega előkerült, így elkezdhettük a riportot. A többesszám nem véletlen, ugyanis a srác lazán az én kezembe nyomta a mikrofont, hogy én legyek a riporter és készítsek interjút a legénységgel. :)

Természetesen a kapitánnyal akarta kezdeni, de őt sehol sem találtam. Végül kiderült, hogy éppen mobilon nyilatkozik egy rádiónak élőben... Na ez meg honnan jött??? Kissé aggódva mentem oda hozzá, és csak remélni mertem, hogy jó dolgokat mondott. Vicces volt számomra a kaiptánnyal interjút készíteni, ugyanis tudtam, hogy mit kéne kérdezni, és hogy ő erre hogy fog válaszolni, mégis fel kellett tennem a kérdést. A riporterkedés kissé elhúzódott, 5 óra után nem sokkal fejeztük be. A srác lazán meghivatta magát vacsorára, én meg nem hetettem egyebet, minthogy jó házigazda révén jó képet vágjak a dologhoz. Akkor figyeltem fel, hogy a mésodtiszt "kissé" ideges, a többiek pedig nevetnek körülötte. Kíváncsian odamentem. Kiderült, hogy az egyik saját emberünk úgy döntött, hogy fittyet hány az előírásokra, veszélyekre meg a közizlésre, és lazán levetkőzött és bevetette magát a tengerbe. A mélytengeri kikötőben!!! Csak bízni tudtam benne, hogy a riporter nem vette észre a jelenetet, és gyorsan odamentem a pasihoz, hogy azonnal kapja magára a ruháit és zúzzon be a kabinjába. Ha nem lett volna ott a riporter, akár még én is viccesnek találtam volna az esetet... No de hagyjuk! 5.30-kor a kapuban vártam a riportert. Akkor fedeztem fel, hogy még mindig a kapun kívül van, beszélget. Bermuda-idő - jutott eszembe, és lelkiismeret-furdalás nélkül lementem vacsorázni egyedül. Kínai volt, isteni!

Fél 7 után nem sokkal kerestek, hogy a vendégem visszatért. Még csak bocsánatot sem kért, gondolom, ez itt nem szokás. Evett, aztán felajánlotta, hogy szívesen körbevisz a szigeten, ha gondolom. Gondoltam! Szerencsére találtam valakit, aki eljött velem, így a sráccal körbeautóztuk a szigetet. Biztos nagyon szép lehet nappal! :) Mi csak a sötét utakat láttuk. Egy ponton megálltunk, hogy a teliholdat lefotózzam, és ha már ott voltunk a parton, gyorsan beleszaladtam a vízbe egy kicsit! :) 9 körül értünk vissza hajóhoz, én meg akartam néhány éjszakai felvételt csinálni, ezért kiballagtam a kikötőn kívülre. Két kissé illuminált állapotú férfi csevegni kezdett velem. Az egyikük felajánlotta, hogy felvisz a Logos-ra, ha akarom. :) Ezen nagyon jól szórakoztam, és mondtam, hogy kösz nem, én ott lakom. Persze nem hittek nekem, így együtt visszasétáltunk. Gazdag amcsi túristák voltak, akik nem értették egyáltalán, hogy mi miért dolgozunk ingyen. Ezzel igazság szerint a bermudaiak is így vannak - szép kihívás lesz nekik elmesélni, mi mit miért csinálunk...

Éjfél van, azt hiszem mára ennyi. Megyek aludni. Jó éjszakát nektek is!