Börtönből a rádióba

Vasárnap estére egy különös programot terveztem be, de sajnos képeket nem csinálhattam róla. Néhány barátommal ellátogattunk a helyi börtönbe, ami a sziget túlsó sarkában van. Nem mondom, kissé megszeppentem, mikor a helyi srác áthajtott velünk a kerítésen. Bent ki kellett mindent pakolnunk, majd egy őr elindult velünk egy folyosón az ajtó felé. Aztán még egy ajtó, meg még egy, meg még egy... Körülményesen ugyan, de eljutottunk a börtön kápolnájába, ahol volt egy kis időnk megtervezni a programot. Mivel folyton jár a szám, megtettek MC-nek, vagyis konferanciének /műsorvezetőnek, kinek mi tetszik jobban.

Lassan elkezdtek beszállingózni a rabok; fekete férfiak, legtöbbjük nagy darab és magas. Tipikusan azok, akikkel nem akarsz találkozni egy sötét utcában. Az őr keményen rájuk szólt, hogy fegyelmezzék magukat, majd kedvesen bemutatott nekik... mármint engem. :) Na, most legyen nagy a szám! Marcona tekintetek között kezdtem el csevegő stílusban bemutatni a többieket, a hajót, meg valahogy megmagyarázni, miért is akarunk egy rövid, talán néhol viccesnek mondható 3 perces színdarabot előadni, ami lényegében abból áll, hogy a felelőtlen gyerek ráül a frissen festett padra és ráragad... Szerencsére vették a poénokat, és az előadás után Johann, egy dél-afrikai társam megmagyarázta, hogy a szék a bűnt jelenti, amihez hozzáragadunk, és ahelyett, hogy meg ttudnánk szabadulni, csak egyre mélyebbre süllyedünk benne, és csak Jézus hozhat igazi szabadulást.

A végén a rabok odajöttek hozzánk, hogy ők is énekelnének nekünk valamit, úgyhogy helyet cseréltünk. Rákezdtek egy-két vallásos énekre, igazi gospel stílusban. Hihetetlen, hogy menniyre megváltozott az arcuk, a zordkülső helyett vidám srácokat láttam, akik élvezik, amit csinálnak. Az utolsó dalnál körbeálltunk, nekem pont két hústorony között juttott hely. Éneklés közben hirtelen felemelték a kezüket, én meg hirtelen elvesztettem a talajt a lábam alatt. Csak úgy lazán felkaptak, én pedig lógtam a levegőben. Ők meg észre sem vették! :) Mielőtt eljöttünk volna, egy keményebb fickó megszólított. "you are the lady of the house so I tell my poem to you." (körülbelül annyit tesz, hogy te vagy az asszony a házban, ezért neked mondom el a versemet. :) ) Mit lehet erre válaszolni? "Csupa fül vagyok!"

A legmeglepőbb az egészben, hogy szeretnék, ha visszamennénk jövő héten. Remélem, összejön, mert tudtuk bátorítani őket, nevetni velük, szeretettel fordulni feléjük. Talán jobb is, hogy nem kérdeztem meg egyiktől sem, miért van itt...

Hétfőn reggel viszont egy másik zárt helységbe kellett mennem. A helyi rádió egyik stúdiójába, hogy a reggeli élő adás egyik műsorvezetője legyek. Hogy kissé érdekesebb legyen a dolog, elvittem magammal a kapitányt és a főgépészt. 6.30 helyett azonban csak röviddel nyolc előtt jött értünk valaki, hogy felvegyen. Na ja, Bermuda-idő. :) A másik helyi érdekesség, hogy külföldiek nem vezethetnek a szigeten, vagyis autóbérlésre sincs lehetőség. Hogy tovább nehezítsék az életet, házankánt csak egy autót lehet engedélyeztetni, vagyis a sziget többsége buszozik, kompol, sétál, vagy motorozik. Maga a program jól sikerült, a kapitány a nagyon kellemes baritonján énekelt, Dave és én meg felváltva válaszolgattunk a DJ kérdéseire a hajóval, ételekkel, különös sztorikkal kapcsolatban.

(a fenti képen egy helyi cégér mottója olvasható: A kapitány által celebrált esküvők csak a hajózás időtartama alatt számítanak érvényesnek. :)