krumpli helyett útlevél

Egyre inkább az az érzésem, hogy nem a főzés a szolgálati területem...

Összesen egy napot töltöttem a konyhában főzéssel. Előtte ugye takarítottunk meg festettünk, aztán meg beteg lettem, azért nem dolgozhattam. Éppen a reggeli gyógyszermennyiséggel küzdöttem, mikor Ebbo odajött, hogy akar beszélni velem. Amilyen holland a lelkem, nem kertelt
sokat, közölte, hogy máshol van rám szükség. Én mondtam, hogy persze, nem gond, végülis azért jöttem ide, hogy segítsek, ahol szükséges, de azért drukkoltam, hogy ne a takarítás legyen... :)

"A purser-nek segítségre van szüksége, és te vagy rá a legalkalmasabb! Gratulálok, máris kezdhetsz" Ööööööööö :)

Szóval mostantól krumplipucolás helyett egyenruhában feszíthetek és nekem kell majd segíteni Martint a bevándorlási, vámügyi megbeszéléseken a hatóságokkal, vízumokkal, különféle engedélyekkel kapcsolatos ügyekben. Érdekes kihívás, eszembe nem jutott, hogy pont ide akarnak küldeni. Előző este Martin mondta, hogy mennyire sok teher van a vállán, és imádkoztam, hogy Isten küldjön mellé valakit segíteni. Vicces nem? Persze én úgy gondoltam, hogy Isten, küldj valakit (valaki mást!) neki...

A rotterdami megbeszéléseken már nekem is ott kellett ülnöm, persze egyelőre még csak próbálom felfogni, hogy mi mindent is kell észben tartanom, előkészítenem. A helyzet komikuma, hogy egész reggel haptákban állva vártuk őket, de csak nem jöttek. Nekem meg volt egy találkozóm 1 órakor, amire engedélyt kaptam, hogy elhagyjam a hajót. Persze, hogy a bevándorlásiak pont ezt a pillanatot választották, hogy felbukkanjanak, és nem csak az útéleveleket, de a valós személyeket is látni akarták.

A probléma csak az volt, hogy én pontosan 2 perccel elöttük kiviharzottam az ajtón, hogy az unokatesómmal, aki történetesen éppen Rotterdamban dolgozik, találkozhassam. Nagyon kicentiztük azt is, hiszen, csak kb 50 percünk volt, mielőtt ő ment volna a reptérre. De nagyon király volt összefutni vele!

A gyors kévézás után visszatértem a hajóra, ahol a többiek már elkezdték a konténereket kipakolni. Délután kettőtől gyakorlatilag este 7-ig, majd egy rövid vacsora után 8 és 11 között feltöltöttük a hajót élelmiszerekkel. Mindkét karom úgy nézett ki, mintha egy hatalmas verekedésbe keveredtem volna... És nem csak csúnya, hanem fáj is. :( (erről nincs fotó, nehogy aggódni kezdjetek miattam)

Hála Istennek, másnap a 3 könyvekkel teli konténer kipakolásához jöttek 1-2 helyi gyülekezetből segíteni. A hajón hirtelen a holland lett a beszélt nyelv, és az étkezőben a hangzavar percről percre emelkedett. De nem panaszkodunk, sőt! Nagyon is örülök, hogy itt vannak!

A hosszú nap végén egy páran kimentünk egy kávézóba megünnepelni, hogy eddig minden simán ment. Az utcában kávézók és kocsmák váltják egymást, a pincérek pedig már megszokták a matrózok és hajón dolgozók állandó vendégkörét. Na de mi nem vagyunk egy átlagos hajó átlagos legénysége. Itt volt a kapitány, idősebb fehér és fiatalabb nem fehér férfiak, fiatal és érettebb hölgyek... egyszóval vegyes társaság. Mindannyian hulla fáradtak voltunk, és jól esett kicsit együtt ejtőzni a nap végén.

Vasárnap Annet és Jap, akik projektmunkások voltak a Logos Hope-on, eljöttek értünk, hogy elvigyeneke egy nemzetközi gyülekezetbe. Én naívan azt hittem, egy hagyományos holland református gyülibe megyünk, ahol nagolul prédikálnak - ehelyett kikötöttünk egy színes forgatagban, ahol a zenészek mind szinesbőrűek voltak és a prédikációt is egy fekete ember tartotta. Hirtelen úgy éreztem, visszakerültem Afrikába: a zene, a stílus, a hosszúság (2,5 órás istentisztelet volt) sok-sok ugrándozással, jövés-menéssel, az adományokat táncolva vitték körbe...stb mind felidézték bennem a kelet-afrikai élményeimet, azzal a különbséggel persze, hogy ott meleg volt! :) Sajnos nem tudtunk képeket csinálni, mert megkértek, hogy ne fotózzunk. A gyülibe ugyanis sok menekült jár meg olyanok, akiket a hatóságok valamilyen okból keresnek, ezért érthető okokból nem akarnak megjelenni az Interneten...

Én továbbra is beteg vagyok, ami senkinek sem jó, főleg nekem nem. :( Szóval megköszönöm az imáitokat, hogy elmúljon végre a köhögés.

A képeket a kocsiból csináltam, miközben a templom felé hajtottunk. Próbálom megtanulni, hogy működik ez a fényképezőgép. :)

Szép hetet mindenkinek!

Hajózás a Kieli csatornán és az északi-tengeren

Üdvözlet Hollandiából!

Január 24-én, csütörtök éjfél után nem sokkal megérkeztünk Vlaardingen-be, Rotterdam kikötőjébe. Kb 10 napig leszünk itt, ezidő alatt néhány konténernyi könyvet és kaját kell a hajóra felhordani, plusz még néhány új ember is csatlakozik hozzánk, mielőtt átszelnénk az Atlanti óceánt.

Az utunk (sajnos) simán ment, na jó, egy picit dülöngélt a hajó, de semmi komoly. Legalábbis szerintem. 1-2 munkatársam kissé zöldes árnyalatot vett fel, és itt eszembe jutott, hogy ez valóban egy közösségépítő foglalkozás. Lehetsz fekete, fehér, ázsiai vagy arab, tengeribetegség esetén mindenki ZÖLD! :) A kultúrák közti különbségek eltűnnek, csak a mindent átható émelyítő érzés marad meg, ami viszont összekovácsolta a betegeket.

A hajózás napján mindig is lehetett érezni a levegőben, hogy mi készül - a purser idegesen rohangál fel-alá, a kapitány meg a tisztek a fehér uniformisban feszítenek, a szobákban meg a közös helységekben előkerülnek a kötelek meg biztosítópántok, mindenki izgatottan készül az útra...stb. Ilyenkor az egész hajó légköre megváltozik, szinte érezni lehet a pezsgést. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor a repülő nekifut a felszállásnak. Csupán az a különbség, hogy ez az állapot nálunk több óráig tart. :)

Reggel 8 órakor járt le a shore pass (kikötői engedély, amit mindenkinek magánál kell tartania, kvázi az útlevelünk és tartózkodási engedélyünk, ugyanis mi matrózként vagyunk regisztrálva), vagyis ez idő után már nem hagyhatjuk el a hajót, ami azzal a következmánnyel jár, hogy a többieknek kell feljönni, ha még el akarnak búcsúzni tőlünk. A Logos Hope-ról sokan átjöttek elköszönni az emberektől, a hajótól. 9.30 körül viszont már nekik is el kellett hagyni a hajót, vagyis végre csend és nyugalom szállta meg a házunkat. Vagyis szállta volna meg, ha a tömeg a parton nem kezd el egyre hangosabban kiabálni. Mi a parancsnoki hídról figyeltük az eseményeket. A süvítő szél ellenére rengetegen álltak a parton, mindenki látni akarta, amint ez a nemrég leselejtezett és teljesen kiürített hajó újra megtelik élettel. Nagy üdvrivalgás fogadta a horgony felhúzását. A generátor már tegnap este óta üzemben van, vagyis a zaj azóta csak fokozódik. Az izgalom kezdett a tetőfokára hágni, mikor a feljáró a levegőbe emelkedett. Én csak álltam fent a hídon, néztem le a sok kis szines pontra, kapaszkodtam a fényképezőgépembe, és egyre csak az járt a fejemben: te jó ég, ez tényleg történik! Nem csak álmodom vagy elképzelem, hanem valóban itt fent vagyok a fedélzeten, és percek múlva elkezdődik megint az utazás... Nagyszerű élmény!

A srácok a mi hajónkról még tettek egy utolsó tréfát: a Logos Hope aljára ráfestették éjjel a "szeretünk titeket, üdv: L2" feliratot, amin reggel mindenki jót derült. 10 óra után nem sokkal feljött a hajóra a révkalauz és nem sokkal később a kikötéshez használt kötelek is a vízben landoltak. És a hajó megmozdult! Ekőször csak egy picit, majd egyre jobban billegni kezdett, végül lassanként távolodni kezdett a parttól. Volt nagy üdvrivalgás, kiabálás, dudálás, minden. AZtán az arcok kezdtek elmosódni, a hangos kiabálások foszlányait kezdte a szél elnyomni, végül a kieli kikötő is egyre kisebbnek látszott...

Egy órával később beértünk a Kieli Csatorna bejáratához, ahol át kellett zsilipelni. nem semmi, ahogy ezeket a hatalmas hajókat egymás mögé felsorakoztatják, szinte kicentizve a kanyarodást. Le a kalappal előttük, de komolyan! Még élveztem volna a látványt, de úgy tűnik, nem számít a világ melyik részén vagyok, januárban juszt is kitör rajtam az influenza! :( lázasan feküdtem a szobámban, és élveztem, ahogy a hullámok mozgatják a hajót és álomba ringatnak... -nának, ha nem köhögnék percenként. :(

Este 7 felé ismét egy zsiliphez érkeztünk, ahol ismét centizték a parkolást. Háááát, ezúttal elmérték egy kissé, és hát megjelöltük az egyik csatornában parkoló bárkát... Kérdem én, hogy lehet egy forgalmas zsilipnél parkolni egy teknővel??? Ja? Hogy a révkalleré? Az más. Akkor legalább nem gáz, hiszen a saját csónakját húzta meg :)

Hamarosan kiértünk a nyílt tengerre és a hajó érezhetően jobban kezdett billegni. Én élveztem, még senki sem lett tengeribeteg, ami jó jel, figyelembe véve, hogy rossz időt jósoltak másnapra. A szobában minden értékes és törékeny dolgot a földre pozícionáltam, és kikötöttem a polcokon lévő cuccaimat. Reméltem, túlélik az északi-tengert...
(a képen talán nem jön át, de hatalmas hullámok voltak, a sós vízpermet szállt mindenfelé, a háttérben meg éppen ment le a nap, remélem, látszanak a pirosas hullámok)

Búcsúparti

Hát eljött a pillanat. Ma este tartottunk egy búcsúbulit a hajón. Sokaknak ez a hajó volt az otthona 1, 2 évig, de akadt olyan is, aki 6-7 évig élt a hajón korábban. Mindannyian elbúcsúzni jöttek a hajótól, és még egy utolsó fényképet csinálni az étkezőről, a régi kabinról, a folyosókról, amelyhez oly sok emlék fűzi őket... Nem lehet könnyű nekik, bár valószínűleg én is így érezném, ha még az utolsó előtti napon visszamehetnék a Doulosra.

Szóval sokan buliztak, a hajón a jövés-menés még este 11-kor is javában tart, ami engem csak azért zavar egy kicsit, mert holnap ugye mi behajózunk és még rengeteg mindent kell reggel elintéznünk. Az utóbbi pár napban sok projekt-munkás jött nekünk segíteni, és ők is meg akarták örökíteni a hajó számukra kedves részeit - nevezetesen a mélyhűtő kamrát és az élelmiszerraktárat a hajó gyomrában, amit együtt takarítottunk ki.


Kathy és Sharon Kanadából jöttek pár hétre, mert úgy gondolták, hasznosabban is el tudják tölteni a vakációjukat, mint punnyadni a tengerparton délen...

Ahogy a képen is látható, a kamrát annyira kisikáltuk, hogy most már a földről is lehetne enni. :) A polcokkal is hasonló a helyzet: kiállták a fehér pullóver tesztet!


Holnap tehát elindulunk Hollandia felé, de nem kerülünk észak felé, hanem átvágunk a Kieli Csatornán. Az út alatt nem lesz internet kapcsolatunk, vagyis nem fogok tudni sem képeket feltölteni sem emileket írni. Szóval imádkozni szabad, hogy sima utunk legyen és épségben megérkezzünk Rotterdamba valamikor péntek este. Majd onnan jelentkezem. Csóközön!

Réka hajózásra készen

Sziasztok!

Ma van az utolsó nap Németországban! (remélhetőleg...) Reggel az eligazításon a kapitány dalra fakadt, meglepően jó hangja van! :) Mivel nem hajóztam még a Logos2-n, ezért nekem is részt kellett vennem a biztonsági előadáson - hosszú volt, unalmas és hideg volt. Megnyugtató, hogy még mindig meg tudom kötni csukott szemmel is a mentőmellény összes biztonsági zsinórját!

Ahogy a képen is látjátok, én készen állok!

az első falatok

Ma volt a NAGY nap - több szempontból is. Reggel a 8.15-ös megbeszélésen ismét megerősítették a szerda reggeli behajózást, szóval bizakodó vagyok. 9 körül alighogy nekiálltunk a munkának, megjelent a KÖJÁL néni, akit magunk között csak Charlotte-nak hívtunk. Charlotte álla ugyancsak nagyot koppant a vadiúj padlónkon, amit a srácok előző éjjel fejeztek be. Egy-két hű meg ha után elégedetten körbejárta az összes helységet (haha, legalábbis szerinte) és aláírta a szükséges dokumentumokat. HURRÁ! Ez tehát megvan. Holnap jön valaki a gyógyszerekkel meg orvosi cuccokkal kapcsolatban és ha az is megvan, akkor lehet, hogy tényleg behajózunk szerda reggel. (a képen remélem, sikerül felfedezni paprikából a LOGOS II feliratot)

Ebédre csak a salátákat kellett ma megcsinálnunk, a többit a másik hajóról hozták át. A képen a catering team látható balról; Nubia (brazil), Hwa-Jin (dél-kóreai), Borgi és Brigitte (németek) és én. Jó érzés volt végre a felújított és tiszta konyhában dolgozni. Végre kezd összeállni a csapat, tudjuk, ki lesz velünk, és hát ugye a legjobb csapatépítést evés közben lehet elérni. Este lesz egy össznépi megbeszélés, remélem, néhány szabályt is tisztázni fogunk végre, aztán elmegyünk ismerkedni a helyi kultúrával - Bierhalle a hely neve, bővebb magyarázattal nem kell szolgálnom, úgy érzem. :)

pingpong labda, Jane Austin és sósperec

Vasárnap 10-ig lehet reggelizni, vagyis ma végre világosban keltem fel. Könnyedén átsétáltam a másik hajóhoz, kényelmesen elhelyezkedtem az asztalnál és komótosan megettem a lágytojást. Na, élni tudni kell! :)

Az istentisztelet a hajón sosem kiszámítható. Egy biztos, 10-kor kezdődik dicsőítéssel. Ma egy helyi német lelkész prédikált arról, hogy helyesen rendezzük-e be az életünket. Ezt demonstrálandó, elővett egy kancsót és telerakta pingpong labdákkal. Aztán kis kavicsokat szórt bele, míg a kancsó meg nem telt, végül a maradék réseket homokkal töltötte ki. Aztán elővett még egy kancsót, először beleöntötte a homokot, majd a kavicsokat, végül 3-4 pingpong l abdát, a többi ugyanis már nem fért bele, hanem elgurult a földön. És akkor megnevezte a dolgokat; ha Isten az első az életünkben (pingpong), a hobbik, munkák, barátok (kavics) és az összes egyéb (homok) pedig utánuk kerül a kancsóba (életünk), akkor minden a helyére kerül és összeáll. Ha viszont az egyebek kitöltik időnk nagy részét, akkor az igazán fontos dolgokra már nem marad elég időnk! Jó prédikáció volt és elgondolkoztató... Nektek mi a kavics és a homok? Na és a pingpong labda?

Ebédre fülest kaptam, hogy ne egyek sokat, mert Kylie (34 éves volt Doulos-os főnököm Ausztráliából) meghívást kapott egy helyi családtól, hogy töltse velük a délutánt és szeretné, ha elmennék vele. Jó német szokás szerint pedig ha vasárnap délután, akkor Kuchen (sütik, torták). Az anyuka korábban sokáig Angliában élt, az apuka pedig utakat tervezett Kiel környékén. Az anya csak angolul beszélt a két lányukhoz (4 és 8), akik olyan anyanyelvi szinten és kiejtéssel beszéltek angolul, ahogy én ha megfeszülök, se fogok soha. Nem voltam ám nagyon féltékeny rájuk... :)

A baráti beszélgetést időközönként egy-egy süti szakította meg, majd előkerültek a Jane Austin DVD-k. Legnagyobb döbbenetemre az apa is nagy rajongó volt, jobban tudta a szöveget, mint bármelyik nő a szobában. A film végén mondta, hogy április környékén már jobb idő lesz, akkor mi is süthetünk húst a kertben. Az első reakcióm persze az volt, ami korábban is, ha hasonló helyzetbe kerültünk Doulos-os kalandaim során: "hja kérem, hol leszünk mi már akkor...". Én ugyan remélhetőleg szerdán behajózom, de a Logos Hope továbbra is itt fog parkolni Kiel egyik kikötőjében, vagyis legalább Kylie-nak esélye lesz újra találkozni a családdal. És akkor esett le, hogy milyen különleges helyzetben vannak a másik hajón lévő barátaim. Nem csak egy gyors megjöttünk - hello, szép a lakásod - majd írok, de most good bye kapcsolat kialakítására van lehetőség, hanem igazi barátságot kötni a helyiekkel.

Vacsorára sütöttek nekünk sósperecet, azt a fajtát, amiből igazán jót csak itt, Németországban lehet enni. Mit mondhatnék? Szuperfincsa volt! Arról nem is beszélve, hogy gyertyafényes vacsora volt, miközben a TV-ben a BBC féle 6 órás Értelem és Érzelem ment. Kylie-val megállapítottuk, hogy ezek a filmek igazán nem segítenek, mert azokban mindig olyan férfiakról van szó, akik lovagiasak, általában jómódúak és nem utolsó sorban roppant jól néznek ki. Mindkettőnk fejében ugyanaz járt: hol vannak ezek a pasik ma? Mindketten hajózunk a világ körül, rengeteg országban, kultúrában megfordultunk már, de még nem leltük meg eme kihalóban lévő faj néhány még meglévő példányát... Na, ezért hajózom én továbbra is. :)

Kellemes hetet Mindenkinek!

Ja, majd elfelejtettem: a KÖJÁL néni holnap jön, gondoljatok ránk!!!! Meg rá is, hogy jó kedvében legyen...


És hogy ti se maradjatok gondolkodnivaló nélkül, a pakolás közben találtam egy nagyon érdekes valamit. Itt a képe, lehet tippelni, hogy mi ez és mire használható. Fémből van, a kis pöckök is, nem rugalmas rajta semmi, hanem egy merev váz az egész. Aki elsőként rájön, az kap tőlem egy személyes emilt. Na? :)

Szabad-szombat?

"Bocsika, elfelejtettem szólni, ma van a szabadnap!" - volt Ebbo (ő lesz az igazgatónk erre a hat hónapra. Holland a lelkem, mi más is lehetne?) válasza arra a kérdésemre, hogy miért mi vagyunk az egyetlen emberek hajnali 7-kor a másik hajó éttermében.

Tehát úgy tűnik, hogy szombaton reggelizni 10-ig lehet... Sebaj! Legalább tudunk kicsit csapatépülni - csak így szép magyarosan. Egy nagy asztalnál ültünk:

- Arni, a kapitány (60+ Faröer-szigetek)
- Dr David Lewis (kanadai doki 60+) és a felesége Sue
- Martin (38, német, ő a purser, magyarul passz, ő foglalkozik az útlevelekkel, vízumokkal, hajózási engedélyekkel)
- Ebbo (60+ holland igazgató) és Vera, a felesége
- Julian (21, német IT srác)
- Harald (50, holland főhajógépész, akit a Doulosról ismerek)
- egy kóreai srác, valami Dyeung-Hueu akinek a nevét nem tudom megjegyezni, a korát meg nem tudom belőni, ő lesz az első tiszt
- William bácsi (60+, holland-kanadai pék)
- ÉS ÉN :)

Jót beszélgettünk, húztuk egymást, azt hiszem, jó kis csapat leszünk. Reggeli után a doki és neje meghívtak magukhoz egy kávéra, ha már úgysincs semmi dolgom. Nem kellett messzire mennem, hiszen szomszédok vagyunk. A másik szomszédom meg William bácsi, mellette Martin lakik és ezzel el is mondtam mindenkit, aki a B2 részlegben lakik. Van még a folyosó egyik végén 2 zuhanyzó, a másik végén 2 WC és ezzel kész is a blokkunk. :)

Szóval mivel még javában folynak a munkák mindenfelé, lehetetlenségnek bizonyultak ilyen alapvető dolgok begyűjtése, mint bögre, kanál, cukor. Szerencsére Sue vett kávét és egy forralós kancsót tegnap a boltban. Tehát szomszédoltam. Ők is egy darabig voltak a Douloson, pont akkor, mikor én csatlakoztam 3 éve Bejrútban. Közösen felelevenítettük az én első hetemet azon a hajón, no és persze a robbantást is a hajótól 300 méterre... :) Akkor kissé megijedtem, hogy vajon a következő 2 évem is ilyen rázós lesz-e, ma már csak legyintünk az eset kapcsán, és mosolyogva továbblépünk a dolgon.

Tehát kávézás. Ilyenkor jön rá az ember, hogy otthon mennyi mindene van, mennyi kütyüt halmozunk fel, és hogy igazából mennyi minden felesleges! Dr Lewis fogta a fogkeféjét és azzal kavarta a kávét, Sue csak lötykölte a bögrét, én pedig a svájci bicskámmal kevertem meg az italt. :)

Ebédre kimegyünk valahova, ha már itt vagyunk, úgy gondolom, nem árt kicsit körülnézni.

Jó hétvégét mindenkinek!

Harmadik műszak?

Üdv Mindenkinek!

Tegnap a net betegeskedett, én meg amúgy is hulla voltam, ezért ma pótolom a tegnapi beszámolómat.

Szóval a projekt neve továbbra is bárhol, bármikor, bármit... takarítani. Reggeli után összegyűlünk a nagyelőadóban, lassan kezdem megtanulni a neveket. Persze új arcok mindig vannak, de legalább már nem úgy utalunk egymásra, hogy "hé, te ott a piros pólóban". A csapatunk kezd összeállni, a kapitány a Faröer-szigetekről megérkezett.

A napi program falkaparás. :) De most komolyan, wirebrush segítségével (nem tudom, mi ez magyarul és nincs itt senki, akit megkérdezhetnék. Valami fémszálas kefe vagy mi) addig sikálni a falat, amíg a festék le nem jön. A legegyszerűbb az lenne, ha lefestenénk az egészet, de arra nincs idő. Nagy bátran pólóban álltunk neki a munkának, és perceken belül folyt rólunk a víz, annak ellenére, hogy a hűtőkamrában voltunk. Szerencsére a társaság jó, és a beszélgetés nem akadálya a sikálásnak. Legalábbis egyes kultúráknál... pl a dél-amerikaiak egyszerre csak egy dologra tudnak koncentrálni (beszéd!), míg a németeknek megy a beszéd + munka egyszerre. :)

Négykézlábon kúsztam a csövek között egész reggel, hogy a hónapok óta döglött csótányok maradványait kitakarítsam. Élmény volt! Belegondoltam, mikor kerüt az arcom utoljára ennyire közel a földhöz. Hááát, régen. De miközben kommandóztam odalent (több értelemben is), eszembe jutott, hogy igenis jót tesz, ha időről-időre leszállunk a magas lóról (értsd a kényelmes irodai székünkből) és visszamegyünk az alapokhoz. Isten így tud alázatra nevelni minket...

Ebéd után a száraz raktárra került a sor, nem mondom, gusztustalanul nézett ki. Nem csoda, hogy a Köjálos néni kibukott... Éppen belemelegedtem volna a munkába (haha), mikor átszerveztek a másik csoportba: a D szint 5-ös blokkjában kellett a WC-ket rendbeszedni. Nosza, munkára fel! Egy Faröer-szigeteki lánnyal nagy lelkesen felugrottunk és mindketten elindultunk a szélrózsa mindhárom irányában. Aztán visszaballagtunk külön-külön a főnökhöz, hogy hol is az a D5-ös blokk... :) Hiába, még mindig nem sikerüt egy körbevezetést kieszközölnöm, vagyis továbbra is rejtély számomra, mi hol van.

Vacsi előtt szerencsére még volt időm lezuhanyozni, akkor esett le, hogy miért néztek rám mókásan az ebédlőben. A homlokomon volt néhány fekete csík; olaj a csövekről. Egy holland nő meg is jegyezte, hogy jól áll nekem a szempillaspirál, csak kissé elmértem a szemöldököm helyét! Mások szerint úgy néztem ki, mint a katonák bevetés előtt a harcidíszekkel. No comment!

Este volt a szokásos imaéjszaka, amit kivételesen nem hagyhattam ki, hiszen nekem is jelenésem volt a dobogón. A Logos2 teljes (haha, na jó, szóval aki már biztos és jelen is volt) legénységét felsorakoztatták, hogy mutatkozzunk be és mondjuk el, hol fogunk dolgozni. Na már most ez könnyű, ha mondjuk te vagy a kapitány. De mi van velem??? Még mindig X, hogy hol leszek, gyanítom, a konyhában... habár... Szóval miközben mi ott álltunk kint, ki feszített, ki lapított, a tömeg tapsolt, az igazgató meg elismerően nyilatkozott a bátorságunkról. Na jó, ezen a ponton elkezdtem aggódni! Mit tudnak ezek, amit én nem??? Mire is vállalkoztam pontosan??? :)

Tűzriadó

Na jó, most tényleg kivételesen tök ártatlan voltam! - ezt még szeretném a történet elején tisztázni!

Az úúúúúúgy volt, hoooooogy... :)

Szóval ma egész nap kapartuk a rozsdát a falakról, hogy az élelmiszerraktár a hajó gyomrában szép legyen a holnapi KÖJÁL vizsgálathoz. Mondanom sem kell, hiden volt lent a hűtőkamrákban, és noha dolgoztunk keményen, a nap végén igencsak vártam már a meleg zuhanyt.

Végre tisztán visszacammogtam a szobámba (zuhany ugyanis csak a folyosó végén van, de ez egy másik történet lesz majd), és akkor ütött meg az az áporodott szag, ami a szobámból jött. KInyitottam az ajtót, hátha kicsit kiszellőzik, ha már az ablakot nem lehet kinyitni. Jonathan, egy régi barátom épp erre sétált, és mivel ő ezen a hajón van már régóta, megkérdeztem, hogy lehet kinyitni a szellőzőt a plafonon. Ő belépett, kétszer megütötte a szellőzőt, mire az kinyílt.

Én naív felnéztem, és az addig felgyülemlett por egy része a szemembe potyogott. A másik része viszont szállt a levegőben, és beindította a füstjelzőt, de ezt csak később vettük észre...

Mivel viszont ma egész nap a füstjelzőket tesztelték a hajó port oldalán (bocs, de erre nincs magyar szó), figyelmen kívül hagytuk a riasztást. Csak mikor a hangosbemondón riasztották az ügyeleteseket és bemondták, hogy a hajó startboard oldalán van (vagyis ahol én lakom), akkor néztünk fel mindketten a plafonomra, ahol az a kis hülye füstjelző vörösen villogott.

Szerencsére a srácok jól képzettek, 15 mp alatt ott teremtek a szobámban. Én meg csak lepkéztem, Jonathan hívta a parancsnoki hidat, hogy megmagyarázza a dolgot, 2 másik srác meg betornyosult a szobámba, és kikapcsolták a kütyüt.

Pedig még csak 3 napja vagyok a hajón...
Azt hiszem, sikerült megjegyezniük a nevemet... :)

Továbbra is lehet ránk gondolni holnap, mikor jönnek az ellenőrök.

Ui. Ma már azt suttogták, hogy hétfőn semmiképp sem indulunk el, talán szerdán

konyhai munka - egy kicsit másként

Továbbra is második nap van. A vacsora rohamtempóban telt, mivel siettünk vissza a mi hajónkra. A srácok felszedték a padlózatot, mi pedig elkezdtünk festeni. Ez is konyhai munka, bár kissé más. De jó érzés volt látni, hogy este 10 felé már valóban tisztának tűnt a konyha. Íme a bizonyíték: :)

Jó éjszakát!

Második nap

Az idő továbbra sem jó, nem bánnám, ha legalább a szél alábbhagyna... Ma reggel végre először sikerült a legénységnek (vagyis annak a részének, aki már itt van) összeülnie a hajó egyik nagyobb termében. Körülnéztünk, a nagy jövés-menés közepette nehéz pontosan belőni, ki is tartozik ehhez a hajóhoz és ki a másikhoz. Aztán még itt vannak a projekt-munkások is, akik sehova sem tartoznak, szóval teljes a káosz. Apropó hajó, íme egy-egy kép a két teknőről. Én a Logos II-n fogok hajózni.


A mai feladatom az volt, hogy csináljak fényképet mindenkiről a fényképes igazolványokhoz (badge). Kaptam is egy listát a nevekkel, de arról persze fogalmam sem volt, ki kicsoda. :) Aztán mikor végre sikerült több embert megtalálnom, szóltak, hogy hagyjam abba, mert a másik hajó fotósa majd megcsinálja. Ebédnél már változott a helyzet, újra nálam landolt a feladat. Egy időre. Fél kettő sem volt még, mire három másik emberen átmenve végül ismét nálam kötött ki a feladat. Szervezettség, ugye? :)

Megérkezés

Sziasztok!

Szerencsésen megérkeztem Kielbe - bár a sofőr nem volt ott, ahogy azt előtte emilben lezsíroztuk egy korábbi Doulos-os ismerősömmel, de sebaj. Az éjfél úgyis a kedvenc napszakom, amikor egy nap véget ér és egy új elkezdődik. A képen a kieli pályaudvar kijelzőjét látjátok, amint az óra éppen elüti az éjfelet.

Szerencsére a gép 10 perccel korábban landolt és csodák csodájára a csomagom is az elsők között jött ki, vagyis éppen elértem a 22 órakkor induló buszt Hamburgból Kielbe. Szóval nem sokkal a kép készítése után befutott a dél-afrikai barátnőm és gyors autózás után kikötöttünk a kikötőben (haha).

A Logos2 egy kicsi, de annál szebb hajó. Persze a Doulos nyomába sem ér, de ugye az ember ne legyen elégedettlen. Szóval szép hajó. De a Logos Hope... nagy monstrum, nem sokban hasonlít egy klasszikus értelemben vett hajóhoz, még külső fedélzeti szintjei (decks) sincsenek...

A kabinom teljesen jó helyen van, a feljáró szintjén, vagyis nem kell sokat lépcsőznöm. :) Az igazi meglepetés a belépéskor fogadott. A kabinban csak egy ágy van! AZ ENYÉM!!!! És a falon van egy igazi ablak! Nem csak egy kis lyuk, amin néha kilát az ember, hanem egy igazi ablak! Király! Az már csak hab a tortán, hogy az egész kuckó nagyobb, mint a panellakásos kisszobám! Ha majd lesz időm kicsomagolni meg dekorálni, akár képet is felhetetek majd róla... :)

Az első nap természetesen munkával telt - mi mást is várhatnánk a cégtől. Reggeli hajnali 7-kor, természetesen a másik hajón, vagyis fel kellett öltöznöm, de nagyon, ugyanis itt elég hideg van. 8-tól délig a Logos2 konyháját próbáltuk szalonképes állapotba hozni - természetesen az itteni KÖJÁL szakembereinek pont most kellett rajtaütésszerűen kiszállni, és hát a néni nagyon németnek bizonyult. Szóval ha nem fog a hely csillogni péntekre, akkor fújhatjuk a hétfői hajózást... Most este 11 van, és a srácok még mindig vadul dolgoznak, éppen szedik fel a járólapokat, hogy alatta is kifessenek... Lehet tehát drukkolni / imádkozni (ki-ki válassza ki, melyik áll hozzá közelebb), hogy elkészüljünk időre. A kép teljesen spontán beállított, Réka éppen falat mos - és még mosolyog is hozzá.

Hát, első napnak nem rossz. Este még elmentünk néhány régebbi barátommal egy italra egy helyi kiszolgáló egységbe (értsd: bár), de most, újra a hajón vagyok, és a zaj miatt aludni úgysem fogok még egy darabig.

Az alfás barátaimnak üzenem, hogy csak azért, mert én nem vagyok ott, még nektek el kell menni és okosan részt venni. :) Hiányozni fogtok holnap este!

Na pá, vagyis stílszerűen: auf Wiedersehen!