krumpli helyett útlevél

Egyre inkább az az érzésem, hogy nem a főzés a szolgálati területem...

Összesen egy napot töltöttem a konyhában főzéssel. Előtte ugye takarítottunk meg festettünk, aztán meg beteg lettem, azért nem dolgozhattam. Éppen a reggeli gyógyszermennyiséggel küzdöttem, mikor Ebbo odajött, hogy akar beszélni velem. Amilyen holland a lelkem, nem kertelt
sokat, közölte, hogy máshol van rám szükség. Én mondtam, hogy persze, nem gond, végülis azért jöttem ide, hogy segítsek, ahol szükséges, de azért drukkoltam, hogy ne a takarítás legyen... :)

"A purser-nek segítségre van szüksége, és te vagy rá a legalkalmasabb! Gratulálok, máris kezdhetsz" Ööööööööö :)

Szóval mostantól krumplipucolás helyett egyenruhában feszíthetek és nekem kell majd segíteni Martint a bevándorlási, vámügyi megbeszéléseken a hatóságokkal, vízumokkal, különféle engedélyekkel kapcsolatos ügyekben. Érdekes kihívás, eszembe nem jutott, hogy pont ide akarnak küldeni. Előző este Martin mondta, hogy mennyire sok teher van a vállán, és imádkoztam, hogy Isten küldjön mellé valakit segíteni. Vicces nem? Persze én úgy gondoltam, hogy Isten, küldj valakit (valaki mást!) neki...

A rotterdami megbeszéléseken már nekem is ott kellett ülnöm, persze egyelőre még csak próbálom felfogni, hogy mi mindent is kell észben tartanom, előkészítenem. A helyzet komikuma, hogy egész reggel haptákban állva vártuk őket, de csak nem jöttek. Nekem meg volt egy találkozóm 1 órakor, amire engedélyt kaptam, hogy elhagyjam a hajót. Persze, hogy a bevándorlásiak pont ezt a pillanatot választották, hogy felbukkanjanak, és nem csak az útéleveleket, de a valós személyeket is látni akarták.

A probléma csak az volt, hogy én pontosan 2 perccel elöttük kiviharzottam az ajtón, hogy az unokatesómmal, aki történetesen éppen Rotterdamban dolgozik, találkozhassam. Nagyon kicentiztük azt is, hiszen, csak kb 50 percünk volt, mielőtt ő ment volna a reptérre. De nagyon király volt összefutni vele!

A gyors kévézás után visszatértem a hajóra, ahol a többiek már elkezdték a konténereket kipakolni. Délután kettőtől gyakorlatilag este 7-ig, majd egy rövid vacsora után 8 és 11 között feltöltöttük a hajót élelmiszerekkel. Mindkét karom úgy nézett ki, mintha egy hatalmas verekedésbe keveredtem volna... És nem csak csúnya, hanem fáj is. :( (erről nincs fotó, nehogy aggódni kezdjetek miattam)

Hála Istennek, másnap a 3 könyvekkel teli konténer kipakolásához jöttek 1-2 helyi gyülekezetből segíteni. A hajón hirtelen a holland lett a beszélt nyelv, és az étkezőben a hangzavar percről percre emelkedett. De nem panaszkodunk, sőt! Nagyon is örülök, hogy itt vannak!

A hosszú nap végén egy páran kimentünk egy kávézóba megünnepelni, hogy eddig minden simán ment. Az utcában kávézók és kocsmák váltják egymást, a pincérek pedig már megszokták a matrózok és hajón dolgozók állandó vendégkörét. Na de mi nem vagyunk egy átlagos hajó átlagos legénysége. Itt volt a kapitány, idősebb fehér és fiatalabb nem fehér férfiak, fiatal és érettebb hölgyek... egyszóval vegyes társaság. Mindannyian hulla fáradtak voltunk, és jól esett kicsit együtt ejtőzni a nap végén.

Vasárnap Annet és Jap, akik projektmunkások voltak a Logos Hope-on, eljöttek értünk, hogy elvigyeneke egy nemzetközi gyülekezetbe. Én naívan azt hittem, egy hagyományos holland református gyülibe megyünk, ahol nagolul prédikálnak - ehelyett kikötöttünk egy színes forgatagban, ahol a zenészek mind szinesbőrűek voltak és a prédikációt is egy fekete ember tartotta. Hirtelen úgy éreztem, visszakerültem Afrikába: a zene, a stílus, a hosszúság (2,5 órás istentisztelet volt) sok-sok ugrándozással, jövés-menéssel, az adományokat táncolva vitték körbe...stb mind felidézték bennem a kelet-afrikai élményeimet, azzal a különbséggel persze, hogy ott meleg volt! :) Sajnos nem tudtunk képeket csinálni, mert megkértek, hogy ne fotózzunk. A gyülibe ugyanis sok menekült jár meg olyanok, akiket a hatóságok valamilyen okból keresnek, ezért érthető okokból nem akarnak megjelenni az Interneten...

Én továbbra is beteg vagyok, ami senkinek sem jó, főleg nekem nem. :( Szóval megköszönöm az imáitokat, hogy elmúljon végre a köhögés.

A képeket a kocsiból csináltam, miközben a templom felé hajtottunk. Próbálom megtanulni, hogy működik ez a fényképezőgép. :)

Szép hetet mindenkinek!